Gyász feldolgozása

Olyanok vagyunk, mint a bárányok, amelyek a mezőn játszanak, miközben a mészáros már kiszemelte egyiket-másikat: hisz nem tudjuk jó napjainkban, mily csapást határozott el számunkra bármely pillanatban a végzet - betegséget, üldözést, elszegényedést, elnyomorodást, vakságot, megőrülést, halált. (Arthur Schopenhauer)

Bár szeretünk abban a hitben élni, hogy minket nem érhet baj, tragédiák másokkal történnek, ez nem így van. Mindannyiunkat érnek veszteségek. Hozzátartozóink halála, egy kapcsolat vége, betegségek vagy munkahely elvesztése.
Ezek mind olyan krízishelyzetek, amik probára tesznek minket, sokan úgy gondolják, hogy egyedűl is végigcsinálják, ők majd kibírják ahogy más is kibírta. Nem kell egyedűl végigcsinálni, lehet segítséget kérni a családtól, barátoktól vagy szakembertől. Minden veszteség egy lecke is egyben és sokszor a kínzó fájdalom miatt nem sikerül meglássuk a tanulságot amit hozott. Amikor elveszítünk valakit akit szerettünk, szembesülünk saját múlandóságunkal is. Ez legtöbbször lesújtó és félelmet keltő lehet.
Pszichoterapeutaként meletted leszek, támogatlak, hogy megélhesd és túlléphess  a fájdalman,  amit a  gyász okoz.

Az elmúlás tényéhez alkalmazkodni kell, s az ember végtelen találékonysággal terveli ki a tagadás, netán a menekülés különböző útvonalait. Gyermekkorunkban a szülői vigasz, illetve a világi és vallásos hitrendszerek segítségével tagadjuk a halált; később megszemélyesítjük, valós alakká, szörnyeteggé, démonná tesszük. Elvégre ha a halál egy bennünket üldöző démon alakját ölti magára, akár ki is térhetünk előle; és bármilyen rettenetes is ez a halált hozó szörnyeteg, az igazságnál - miszerint saját halálunk csíráit önmagunkban hordozzuk - mégsem borzasztóbb. Irvin D. Yalom
 

Telefon: 0745311876